Idén is „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés!
Ismét lehetőségünk van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében.
Országos összefogás az állatokért
A SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány ötödik alkalommal hív közös összefogásra, hogy a menhelyeken élő kutyák és cicák jobb ellátást kapjanak. 2025. május 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között várják az INTERSPAR áruházakban az önkéntesek a felajánlott száraztápot, konzervet, jutalomfalatot vagy tisztítószert.
Együtt könnyebb: óriási segítség a menhelyeknek
Nem szabad elfelejteni, hogy a legkisebb felajánlás is számít! Aki bizonytalan, mit vásároljon, bátran kérdezhet a helyszínen – így biztosan célzottan tud segíteni. A gyűjtés során érkező adományok egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Így a megtakarított összegeket más fontos célokra, például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére tudják fordítani.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.