Franciaországban látták a kőszegi gólyafiókát
Franciaországban kapták lencsevégre az idén kikelt és gyűrűzött kőszegi gólyafiókát.
„Újabb remek hír érkezett kőszegi mentőközpontunk egyik védencéről! Néhány napja kaptuk az értesítést, hogy július közepén Franciaország déli részén, a Rhone-folyónál fekvő Montélimar városánál (légvonalban 965 km-re Kőszegtől) figyelték meg egy fehér gólyánkat, amely az idei évben jött világra a Chernel-kert gólyaudvarában, tartósan röpképtelen gólyáink földre épült fészkében”
– számolt be közösségi oldalán az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.

A közlemény szerint igazán különlegessé az teszi az esetet, hogy a magyar madárgyűrűzés immár 117 éves történetében most először került elő Franciaországban egy magyar gyűrűs fehér gólya.
A szakemberek hozzátették: ez az észlelés sem egyedülálló, hiszen korábban is akadt már olyan, általuk jelölt madár, amely a szokásos keleti útvonal helyett nyugat felé vette az irányt. Mindez arra utal, hogy a nyugati országrészben fészkelő gólyák egy része nem a hagyományos balkáni útvonalon, hanem Nyugat-Európa, a Gibraltári-szoros vagy éppen az olasz csizma felé vonul tovább Afrikába.
Forrás: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Fotó: André Aubenas
- A magyar szürkemarha titka: ezért „pirók” színűek születéskor a borjak
- 99 millió éves titkok: új őscsigafajokat fedeztek fel magyar kutatók
- Elindult hazánk első diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíja!
- Fenséges ragadozómadarak a téli puszták felett
- A gazdálkodók szalma felajánlásokkal segítik az állatmenhelyeket a hideg időben
- Magyar dinoszaurusz írja át az evolúciót – Iharkút világszenzációja
2026. január 11.
Debreceni kismacska kalandja: szorult helyzetből szerető családba
2026. január 10.
Erdélyi kopó: A vadászat mestere a Kárpátokból
2026. január 10.
Elindult hazánk első diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíja!
2026. január 10.