Erősítik a civil képviseletet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványban
- Jó hírek
- 2025. február 28.
A jövőben az Alapítvány Felügyelőbizottságának új tagja, Tőzsér Judit kiemelkedő szakmai tapasztalatával és elhivatottságával támogatja a munkát.
Tőzsér Judit az állatvédelem és a társadalmi felelősségvállalás területén végzett több évtizedes tevékenységének köszönhetően meghatározó szerepet tölt be Magyarországon.
Szakmai és állatvédelmi tevékenysége:
- A Magyar Állatvédők Országos Szervezetének (MÁOSZ) elnöke, amely az ország legnagyobb civil állatvédő ernyőszervezeteként több mint 50 szervezetet fog össze, és kiemelt szerepet játszik az állatvédelmi együttműködés és érdekképviselet területén.
- A Gong Rádió alapítója és 25 éven át ügyvezetője, aki elkötelezetten támogatta az állatvédelmet a média erejével.
- A Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány alapítója és elnöke több mint két évtizeden keresztül. Két menhelyet hozott létre Kecskeméten, ahol munkatársaival több ezer állat életét mentette meg.
- Elsőként szervezett országos ivartalanítási akciót menhelyek számára, amelyet dr. Lorászkó Gábor címzetes egyetemi docenssel és az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen valósított meg. A program a kutyák egészségügyi ellátására is kiemelt figyelmet fordított.
- 2013-ban az állatvédelem területén végzett 10 éves munkásságának elismeréséül, Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter kitüntetésben részesítette.
- Munkásságát számos rangos elismerés fémjelzi: a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatával tüntették ki médiás és társadalmi felelősségvállalása miatt, valamint a Príma Díj kitüntetettje a „magyar sajtó” kategóriában.
- 2024-ben az „Év Civil Állatvédője” címet is megkapta.
Közéleti szerepvállalása széleskörű: a felelős állattartás népszerűsítése mellett rendszeresen támogat rászorulókat, gyermekeket és betegeket is.
Elkötelezetten támogatja az országos ivartalanítási programokat, hiszen meggyőződése, hogy a megelőzés az egyik legfontosabb eszköz az állatvédelemben. Célja, hogy az állatvédelmi szervezetek összefogásával és együttműködésével még hatékonyabb lépéseket tegyenek az állatok védelméért, hiszen – ahogyan ő is fogalmaz – „egy hajóban evezünk”.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.