Díjmentesen vehetők igénybe a BKK járatai a Fővárosi Állat-és Növénykertbe váltott belépőjegyekkel
Az idén először az oda- és hazautazásra is díjmentesen vehetők igénybe a BKK járatai pénteken az Állatkertek éjszakáján, a Fővárosi Állat-és Növénykertbe váltott belépőjegyekkel.
A rendezvény központi témája a Városi vadon lesz, amely bemutatja, hogyan élnek a vadon élő állatok a városi környezetben, hogyan kerülhetünk kapcsolatba velük, és hogyan lehet csökkenteni az ember-állat konfliktusokat – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ MTI-hez eljutatott közleményében.
Idén először a BKK és a Fővárosi Állat- és Növénykert együttműködésének köszönhetően az eseményre váltott belépőjegyekkel 18 órától másnap hajnali egy óráig díjmentesen használhatók a BKK járatai, valamint Budapest közigazgatási határán belül a környéki autóbusz- és HÉV-járatok. Péntekről szombatra virradóan az M1-es metró (kisföldalatti) 0 óra 45 percig közlekedik, az utolsó járat 0 óra 32 perckor indul a Mexikói útról – írták.
Az Állatkertek éjszakáján a Fővárosi Állat-és Növénykert ismeretterjesztő előadásokkal, élményprogramokkal, köztük fóka- és elefánttréninggel, valamint cápás búvárbemutatóval is készül. A programban szerepelnek többek között tűzzsonglőrök, valamint LED-show, Vurstli körhintával, planetáriumi előadások és kézműves foglalkozások. Az est folyamán nyitva tart a Japánkert és a Pálmaház is.
Az országos rendezvényhez idén 11 állatkert és vadaspark csatlakozott: a Fővárosi Állat- és Növénykerten kívül a Budakeszi Vadasparkban, a Jászberényi Állat- és Növénykertben, a Kecskeméti Vadaskertben, a Miskolci Állatkertben, a Debreceni Állatkertben, a Pécsi Állatkertben, a Veszprémi Állatkertben, a Xantus János Állatkertben, a Veresegyházi Medveotthonban és a Tisza-tavi Ökocentrumban várják különleges esti programokkal a látogatókat.
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Mérföldkő az állatvédelemben: több száz civil szervezet kapott támogatást
- Kiderült, mikor költözik új otthonába Pablo, a lefoglalt kölyöktigris
- Postaládába költözhetnek a széncinegék – így lehet megelőzni
- Visszatértek a gólyák – már a Tisza-tónál is megjelentek
- Káosz Dubajban: menekülő külföldiek, hátrahagyott állatok
2026. március 20.
Amikor már nem csak aranyos: a túlsúly jelei kutyáknál
2026. március 20.
Mit üzen a macskád, amikor rád teszi a mancsát?
2026. március 20.
Mikor kell aggódni a kutya száraz orra miatt?
2026. március 19.
Országos plakátkampány indult az állatvédelem erősítéséért
2026. március 19.
Új kiadvány segít eligazodni az inváziós fajok világában
2026. március 19.