Búcsúzik a Madárdoki, de nem örökre!

„Elbúcsúztattak hatósági állatorvos kollégáim, mint hatósági állatorvost, mert betöltöttem az ennek megfelelő életkort. Dolgoztam volna tovább, de közalkalmazott nem lehet nyugdíjas.

De magánállatorvosként és a Madárkórház állatorvosaként, igazgatójaként természetesen tovább dolgozom, mert szeretem és még ugyanúgy, sőt érzésem szerint sokkal jobban tudom, mint évekkel korábban.

Azt szokták mondani, hogy aki tudja csinálja, aki nem, az tanítja, vagy könyvet ír róla. Tehát amíg elég biztos a szemem és a kezem, hogy beletaláljak a legkisebb tűvel a legkisebb lyukba, és elég tiszta a fejem, hogy el tudjam dönteni, hogy bele kell-e találni, addig én csinálom, de közben szívesen tanítom helyettesemet és leendő utódaimat. Vannak segítőim, helyetteseim, állatorvos munkatársaim, de minél több, annál jobb.

Madármentő képzéseken a laikusokat és egyetemi hallgatókat, végzett állatorvosokat tanítunk szakembereinkkel együtt mert szükség van rájuk, mert sok a beteg, mert az 500 férőhelyes kórházban és madárparkban állandó teltház van. Felvettünk új dolgozókat, korlátlan számban fogadunk önkénteseket, de az évi 8-9000 ambuláns betegszám országosan, és ebből 2-3000 kórházi ápoltak száma egyre gyarapodik. E sorok írásakor az idei betegeink száma meghaladta a 2000-et, pedig még csak az év fele telt el.

Az 5-600 egyszerre bent lévő ápolt fele tartósan sérült, lába-szárnya-csőre -szeme hiányos, vagy nem működik jól. Őket életük végéig panzióztatjuk, de nem férnek már többen. Ezért keressük azokat az új mentőállomást működtető magánszemélyeket és szervezeteket, akik megfelelő szaktudással és madarak elhelyezésére alkalmas körlettel és maximális elhivatottsággal rendelkeznek.

Ha ez utóbbi megvan, a többiben segítünk, de ha ez sincs, attól még lehet. Ha valaki eljön hozzánk madármentő táborba, 50 órásnak, vagy önkéntesnek, vagy megtalálja őt egy sérült madár, és belenéz a szemébe, rájön, hogy mindig is madármentő, természet – és állatvédő, solymász, vagy állatorvos akart lenni.

És az is lesz. Én is így lettem, vagyok és leszek. Várom a jelentkezőket.

Dr. Déri János”

Fotó: HAON – Molnár Péter