Az orosz tundrákról a Körös-Maros Nemzeti Parkig
Idén augusztus végén ismét felbukkantak havasi lilék a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén.
Egyelőre csak rövid ideig tartózkodtak itt, de reményeik szerint az elkövetkező hetekben újabb vonuló példányok is megállnak majd nálunk – számolt be róla a Körös-Maros Nemzeti Park.
Mint írták, a havasi lilék elsősorban az orosz tundrákon költenek, de Mongólia tájain is jelentős az állományuk.
Európán belül Skandináviában található a legnépesebb populációjuk.
Korábban a Kárpátokban, az Alpokban és az Appenninekben is költöttek, de mára sajnos ezek a kisebb állományok eltűntek.
Magyarországon rendszerint augusztus második felében jelennek meg, s akár még novemberben is találkozhatunk velük. Fő állomáshelyük a Hortobágy, de kisebb számban és rövidebb ideig a Dél-Alföldön is időznek. A kardoskúti Fehér-tó térségében idén augusztus 27-én, szerdán látták az első példányokat, négy öreg és két fiatal madarat. Két nappal később, pénteken már húsz havasi lile volt a tó közelében, a juhokkal legeltetett területen. Szombatra azonban eltűntek, ekkor csupán egyetlen átrepülő példányt figyelték meg – tette hozzá a Park.
A havasi lilék a birkával legeltetett, rövidfüvű legelőket kedvelik, ahol könnyen felfedezik és elkapják a táplálékul szolgáló rovarokat, pókokat, férgeket. Néha puhatestűeket és növényi magvakat is fogyasztanak.
Az eddigi példányok csak rövid ideig tartózkodtak itt, de bizonyára hamarosan újabbak is érkeznek majd, így a szeptember 20-án megrendezésre kerülő XXIV. Fehértó Napján vendégeik is megfigyelhetik majd őket az állattartótelep melletti kilátóból. Tavaly a Fehér-tó térségében az egyszerre megfigyelt legnépesebb csapat negyven példányból állt – közölték.
Volt olyan esztendő, amikor a Kígyósi-pusztán is jelentős számban (41 példány) állomásoztak havasi lilék, idén azonban egyelőre még egyetlen példányt sem láttak itt.
A havasi lilék a telet a Szaharától északra, és a Közel-Keleten, az Egyesült Arab Emírségekben, valamint Szaúd-Arábia északi részén töltik.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.
A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Megérkezett a tavasz első kis jövevénye a Körösvölgyi Állatparkban
2026. április 3.