Az MME az agrárminiszterhez fordult a fehérhátú fakopáncs védelmével kapcsolatban
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az agrárminiszterhez fordult a Natura 2000 jelölőfaj, a fehérhátú fakopáncs védelmét célzó intézkedések hiánya miatt.
Kiemelték: a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs hazai állománya messze elmarad az ezer pártól. Az MME Harkályvédelmi Szakosztálya már több éve kiemelt célként kezeli a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs hazai állományának kutatását, amelynek keretében országos felméréseket is végeztek.
A szakosztály az érintett nemzetipark igazgatóságok és az Agrárminisztérium képviselőivel műhelytalálkozót szervezett a fajjal foglalkozó szakemberek számára, amelynek keretében elkészült egy, a faj élőhelyeinek megőrzését segítő szakmai útmutató is 2024-ben Mátrafüreden
– írták a közleményben.
Kifejtették, hogy a faj megőrzéséhez idős faállományok, zavartalan, műveléssel nem érintett erdőkre jellemző magas holtfa-mennyiségek szükségesek.
Ez az MME szakembereinek véleménye szerint csak úgy lehetséges, ha megfelelő kiterjedésű, gazdálkodás alól kivont erdőterületeket jelölnek ki a fehérhátú fakopáncs ismert élőhelyein, amelyeknek még a környezetében is kizárólag a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő gazdálkodást tartják elfogadhatónak.
Azt írták, hogy a szakmai egyeztetések ellenére nem történtek megfelelő előrelépések a faj megőrzése érdekében, a javasolt zónák nem kerültek kijelölésre.
„Véleményünk szerint az útmutató kínálta módszertan alkalmazása a természetvédelmi szervek számára nem csak egy lehetőség, hanem jogszabályi kötelezettség is”
– fogalmaztak a szakértők.
További részletes információ és az agrárminiszternek címzett nyílt levél az MME honlapján érhető el.
Forrás: MTI
- Új, halálos vírus tizedeli a mezei nyulakat – már Magyarországon is felbukkant?
- Különleges iskolai program: a diákok gondozzák a veszélyeztetett fajokat
- Kardoskút első kis sólyma: gyors és fürge ragadozó az alföldi tájakon
- Puli – a magyar csodakutya, aki mindenkit levesz a lábáról
- Zajban biztonságban – a városi szürkemókusok furcsa túlélési trükkje
- A téli madáretetés 5 alapszabálya
2025. november 16.
Fokozottan védett darázsölyvet mentettek a Hortobágyon
2025. november 16.
Macskahányás: mikor kell aggódni?
2025. november 16.
Figyelj kedvenced egészségére: így vizsgáld át havonta a kutyádat!
2025. november 15.
A vadászmezőktől a vörös szőnyegig – a magyar vizsla története
2025. november 15.
Kútba esett egerészölyvet mentettek a mályi madármentők
2025. november 15.