Az erdei fülesbaglyok a fejünk felett is „nappalozhatnak” a városban
- EXO
- 2025. február 10.
- 8

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén élő erdei fülesbaglyok is behúzódnak télen a falvakba, városokba.
Szentes belvárosában például januárban mintegy nyolcvan példányt mért fel a KMNP.
Az erdei fülesbagoly hazánk leggyakoribb bagolyfaja. Fészket nem épít, általában a varjúfélék fészkében költ, de szívesen elfoglalja a vércséknek kihelyezett költőládákat is. A KMNP Cserebökény részterületén például 2024-ben négy pár költött műfészekben.
Október végétől az erdei fülesbaglyok a teleüléseken gyülekeznek, itt keresnek védelmet az időjárás viszontagságai és a nappali ragadozók elől. Néhányan a külterületen maradnak, tavaly decemberben Cserebökényben egy halastó melletti öreg fehér fűzfán nyolc erdei fülesbagoly nappalozott.
Szentes belvárosában idén 80 példány erdei fülesbagoly telel
Főként a kevésbé zavart területen, örökzöld fákon, fenyőkön és tujákon pihennek, de rendszerint 10-15 bagoly a járókelők feje felett, a közeli hársfákon, nyugati ostorfákon ül. Sokszor a fák alatt látható köpetek és anyagcsere-termékek tűnnek fel elsőként. A lombhullató fákon mozdulatlanul ülő madarak szinte beleolvadnak a környezetükbe, az örökzöldek levelei pedig teljesen elrejtik őket. A napi forgalom miatt nem zavartatják magukat, de a túlzott kíváncsiságot kevésbé viselik, rendszerint odébb repülnek.
Forrás: KMNP – Magyar Állatvédelem
- Segítséget kérnek felmérésükhöz az ELTE szakértői
- Előkerült Lukrécia, a nyomkövetős vadmacska
- Indul a dunaújvárosi gyártelepen élő macskák ellátása
- Európai Madármegfigyelő Napok 2025
- Idén ősszel is gyűjti a használt mobiltelefonokat a Jane Goodall Intézet
- Újra macska világkiállítás a hétvégén Budapesten
2025. október 2.
Elhunyt Jane Goodall, a világ leghíresebb etológusa
2025. október 2.
Tombol a mókusparádé a Budakeszi Vadasparkban!
2025. október 1.
Nemzetközi összefogás az állatvédelemben
2025. október 1.