A természetfotós és a fura fácán esete
- EXO
- 2024. december 6.
Daróczi Csaba neve jól cseng a természetfotózás világában. Ő lett a legutóbbi évad legsikeresebb fotósa, azaz "A magyar természetfotó nagydíjának" viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa, de a sokat látott művészt is meglepte, amit most fényképezett.
Daróczi Csaba nem tudta, mit is lát pontosan a képen, de szerencsére szakértő követői választ adtak a kérdésére.
A felettébb különös megjelenésű fácánt Daróczi Csaba egyik vadkamerája kapta lencsevégre. A híres természetfotós meg is osztotta a Facebook a képet.
A rejtélyt végül a hozzászólók segítségével sikerült megoldani. Mint kiderült, a szerkezet egy csőrvédő, amelyet a fácántenyészetekben szoktak alkalmazni. Ezzel kerülik el, hogy a fácánok összecsipkedjék egymást. Azt is kiemelték, hogy a fotós észrevételével ellentétben a csőr átfúrásáról szó sincsen, a csőrpajzsot az orrnyílásba illesztik.
Az állat tehát feltehetőleg fogságban született és nevelkedett, majd valahogyan megszökhetett a telepről. A megosztott képeken jól látható, hogy a csőrvédő felemelkedik, amikor az állat lefelé hajol, így a táplálkozásban elvileg nem akadályozza.
Forrás: Daróczi Csaba Facebook
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.
A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Megérkezett a tavasz első kis jövevénye a Körösvölgyi Állatparkban
2026. április 3.