A sárgahasú unka az év kétéltűje 2025-ben

• EXO
• 2025. január 8.
• 21

A sárgahasú unkával leginkább középhegységeinkben kirándulva találkozhatunk.

A sárgahasú unka korábban „hegyi unka” néven is ismeretes volt, mert főként Közép- és Dél-Európa hegyvidékeinek lakója. Magyarországon a sárgahasú unka elterjedése szigetszerű, egyes középhegységeinkre és dombvidékeinkre korlátozódik. A Dunántúlon megtalálható az Alpokalján, az Őrségben, a Zalai-dombságban, a Zselicben, a Mecsekben és a Tolna-Baranyai-dombvidéken, továbbá a Bakonyban és a Visegrádi-hegységben. A Dunától keletre a Mátrában, az Aggteleki-karsztvidéken és a Zempléni-hegységben él, a Börzsönyből és a Bükkből viszont hiányzik. Általában 300 méteres tengerszint feletti magasság felett fordul elő, de például az Őrségben vagy a Tolna-Baranyai-dombvidéken helyenként 200 méternél alacsonyabban is megtalálható.

Előfordulását nem kizárólag a tengerszint feletti magasság határozza meg, fontos számára a hűvös mikroklíma és a megfelelő csapadékmennyiség is. Középhegységeink lábánál elterjedése találkozik a síkvidéken előforduló vöröshasú unkáéval, itt kevert állományokat alkotnak. A két unkafaj hibridizációjáról Méhely Lajos herpetológus értekezett először 1904-ben.

Külleme

A sárgahasú unka robosztus testfelépítésű, mokány kis béka. Hátoldala szürkésbarna, a bőrét tüskés szaruszemölcsök borítják. A közeli rokon vöröshasú unka hátoldala hasonló színű, bőrét ellenben lekerekített, lencse alakú szaruszemölcsök borítják. A szemölcsök formája fontos határozóbélyegként szolgálhat a két faj elkülönítése során. Mindkét fajnak előfordul zöldhátú színváltozata is, gyakran normál színezetű egyedek társaságában.

A sárgahasú unka hasi foltjai élénk citromsárga vagy halványsárga színűek, összefüggőbbek, mint a vöröshasú unkáé, és a hüvelykujjra is ráterjednek. A vörös- és a sárgahasú unka keveredéséből származó hibridek gyakran a két faj közötti átmeneti jellegzetességeket mutatnak. A sárgahasú unkák kifejlett egyedei 4–6 cm hosszúra nőnek meg. A hímek mellső végtagján párzási időszakban fekete színű hüvelykvánkos fejlődik. Ebihala szürkésbarna, barna foltokkal tarkított farokvitorlája a hát közepén indul. Átalakulásáig a lárva maximum 4,5 cm hosszúra nő.

Élőhely, életmód, táplálkozás

A sárgahasú unka Magyarországon a hegy- és dombvidéki vizes élőhelyeket kedveli. Élőhelyei főleg üde bükkösökben és gyertyános-tölgyesekben találhatóak, de az erdők közötti gyepterületeken és bokorfüzesekben is előfordul. Tavasztól őszig vízben vagy annak közvetlen közelében találjuk. Főként kisméretű, időszakos pocsolyákban, erdészeti utakon keréknyomokban, vizesárkokban tanyázik. Alkalomadtán forrásmedencékben is megfigyelhetjük, és a Balkán-félsziget magasabb hegyvidékeinek havasi rétjein jellemző, hogy birka- vagy marhaitatókban telepszik meg. A különböző állóvizek mellett patakok lassabb folyású, kiöblösödő szakaszain is megtalálhatja létfeltételeit.

Éjjel a legaktívabb, de gyakran nappal is megfigyelhető. Hazánkban általában március végén vagy április első felében bújik elő szárazföldi telelőhelyéről és szinte azonnal vizes élőhelyére vonul. Nászidőszaka hosszan, akár nyár végéig is elhúzódhat. Szaporodóhelyein gyakran az erdei békával, a foltos szalamandrával, a pettyes és az alpesi gőtével osztozik. A sárgahasú unkának nincs külső hanghólyagja, rezonátorként a tüdeje funkcionál. Jellegzetes „unk-unk” hívóhangja (melyről az unkák a nevüket kapták) a vöröshasú unkáénál gyengébben és magasabban szól.

A nőstény kis csomókban egyszerre 50-100 petét rak. A petéket vízinövényekhez vagy más vízben található tereptárgyakhoz rögzíti. Az ebihalak 1,5–2 hónap alatt alakulnak át kisbékává. Fejlődésük a napsütötte, melegebb vizekben gyorsabban, míg az árnyas, hűvösebb erdei tócsákban lassabban megy végbe. Az átalakult fiatalok hasa még egészen halovány, fehéres színű. Vizes élőhelyüket a fiatal és a kifejlett unkák szeptember végén, október elején elhagyják, és telelni vonulnak a környező erdőkbe sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll, ebihalai viszont főleg algával táplálkoznak.

Bőrének mirigyei méreganyagokat termelnek, ezért kevés ragadozó háborgatja. Az unkaméreg a nyálkahártyával érintkezve annak irritációját és gyulladását okozhatja. Veszély esetén megesik, hogy az unka végtagjait és fejét felfeszíti, hátát homorítja, így villantva fel hasának, nyakának és talpának mérgező mivoltára figyelmeztető színét. Ez az úgynevezett „unkareflex”, mely a támadók elriasztását szolgálja.

Természetvédelem

A sárgahasú unkát hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány veszélyezteti. Magyarországi állományai kis egyedszámúak és sérülékeny élőhelyekhez kötődnek. A faj által előnyben részesített időszakos kisvizek idő előtti kiszáradása egyre gyakoribb jelenség, amely a fokozódó nyári aszályok és a zárt, öreg erdők kivágásának vagy megbontásának következménye. Az erdei utak keréknyomaiban megtelepedő példányok gyakran válnak a munkagépek áldozatául.

A sárgahasú unkát a Berni Egyezmény a II. függelékébe sorolta. Az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének II. mellékletében is szerepel, ezért előfordulási helyei bekerültek a Natura2000 Hálózatba. Hazánkban védett, természetvédelmi értéke: 50.000 Ft.

Forrás: MME