A mezei pacsirták fiókái már kibújtak a tojásból
A mezei pacsirta a szikes alföldi tájak jellegzetes madárfaja. Legnagyobb állományai a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Hortobágyon és a Kiskunsági Nemzeti Parkban vannak. Az első fiókák már április végén kikeltek a tojásból.
A Nemzeti Park munkatársai a KMNP Kardoskúti Fehértó részterületén április 29-én bukkantak rá az első olyan fészekre, amelyben négy mezei pacsirta fióka lapult. Érdekesség, hogy a pacsirták fiókái fél-fészekhagyók, azaz már akkor elhagyják a fészket, amikor még nem tudnak repülni, de annak közelében mozognak és szüleik ott etetik őket.
A gyűrűzési adatok azt mutatják, hogy a náluk költő példányok többsége Olaszországban telel. Meglehetősen korán érkeznek vissza, hangjukat rendszerint már Zsuzsanna-napkor (február 19-én) hallhatjuk. Visszatérésük után rögtön elkezdenek énekelni, párt választanak, tojásokat raknak, melyeken aztán két hétig kotlik a tojó. A fiókák nevelésében, etetésében a hím is aktívan részt vesz, miközben még éneklésre is jut energiája.
A mezei pacsirták évente kétszer, ritkán háromszor is költhetnek. A párok közösen építenek fészket, melynek helyszínéül általában legeltetett gyepterületeket választanak. A faj európai állománya az utóbbi 30 évben sajnálatos módon mintegy 30 %-kal csökkent. Ennek elsődleges oka a megfelelő élőhelyek hiánya, a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válása. A nemzeti park igazgatóságok kezelésében lévő, védett területeken azonban állománycsökkenés nem tapasztalható.
Az első fiókákat május végén, június elején útjukra bocsájtják a szülők, s ekkor újabb fészekaljat raknak, megkezdődik a második költés. Ilyenkor a hím madár nászéneke ismét intenzívebbé válik. A költési időben a mezei pacsirták állati eredetű táplálékot (rovarokat, rovarlárvákat, hernyókat, sáskákat) fogyasztanak, s ezekkel etetik fiókáikat is. Ősszel és télen magevésre váltanak.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.
A forró keresztes zsemle története: ősi rituáléktól a szupermarketig
2026. április 3.
Megérkezett a tavasz első kis jövevénye a Körösvölgyi Állatparkban
2026. április 3.