A felnövő generációnak legyen alapfogalom az állatvédelem!
- EXO, Jó hírek, Kutya-Macska
- 2025. augusztus 19.
Azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már alapfogalom – mondta az az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos a zánkai Erzsébet-táborban.
Ovádi Péter célként fogalmazta meg, hogy az állatvédelem eljusson mindenkihez, ezért is fejezte ki örömét, hogy az Erzsébet-táborokban több ezer gyerek vehet részt állatasszisztált foglalkozásokon.
A gyermekkorban szerzett élmények meghatározóak az egész életre. Ezért ha a gyerekek megtapasztalják, hogyan lehet tisztelettel és felelősséggel bánni az állatokkal, az nemcsak az állatvédelem ügyét viszi előre. Hanem egy empatikusabb társadalom alapjait is lefekteti.
– fogalmazott a kormánybiztos.
Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke arról beszélt: 126 állatasszisztált foglalkozást valósítanak meg, amelyeken szeptember végéig mintegy kétezer gyermek vehet részt a zánkai, a fonyódligeti és a zalaszabari Erzsébet-táborokban.
A program célja, hogy az állatok segítségével közelebb hozza a gyermekekhez a felelős állattartás gondolatát. Fejlessze szociális készségeiket, és hozzájáruljon érzelmi biztonságuk megerősítéséhez.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke kiemelte: a nyári táborozás idején olyan programokat is tartanak, amelyek a játszva tanulás jegyében érzékenyítenek, vagy tudást adnak át.
Ilyenek a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány foglalkozásai, de legalább ennyire hangsúlyosak a pályaorientációs programok is. A táborozók szakmákat ismerhetnek meg, és különböző hivatásokba pillanthatnak be – tette hozzá.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Nő a nagytestű ragadozók száma a Bükkben
- Elképesztő távolságokat tesznek meg költöző madaraink – mutatjuk a légifolyosókat
- A nyuszi nem ünnepi kellék, hanem élőlény
- Több problémára világított rá a szigetközi rétisas esete
2026. április 6.
Mit jelent, ha a kutya félrebillenti a fejét?
2026. április 6.
A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 5.
Nyolc állati képesség, amit az ember is megirigyelhet
2026. április 5.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2026. április 4.
Nem csak tisztálkodás: ezért nyalogatják magukat a kutyák és macskák
2026. április 4.