A fekete kutyák és az őket körülvevő legendák

Kutya-Macska
2025. augusztus 10.
14

Megosztás:

Gondolkozott már azon, hogy régebben hogyan tekintettek a fekete kutyákra? A róluk szóló legendák ebbe betekintést nyújthatnak.

A feketekutya-szindróma sajnos a mai napig üldözi a sötétebb bundával rendelkező négylábúakat. Így nevezik azt a jelenséget, amikor az örökbefogadók a fekete bundával rendelkező kutyákkal szemben előnyben részesítik a világosabb színű ebeket. Ugyanez a jelenség megfigyelhető a fekete macskáknál is, az előítéletesség pedig mindkét állatnál visszavezethető az őket körülvevő legendákra. Az alábbiakban bemutatunk néhány legendás fekete kutyát.

Hekaté és fekete kutyái

Hekaté a görög mitológia egyik alakja, egy alvilági istenség. Emellett az egyik holdistenség, az éjszaka és a sötétség istennője, a kísértetek és éjszakai jelenségek úrnője. Gyakran kapcsolatba hozzák a mágiával és a keresztutakkal, egyes történetek szerint pedig az utóbbiaknál fekete kutyái kíséretében szokott megjelenni, amikor éjfélt üt az óra. Gyakran három testben, vagy három fejjel ábrázolják, ennek pedig két oka lehet: így szimbolizálják, hogy egyszerre tekint a múlt, a jelen és a jövő felé, vagy így ábrázolják három alakját, az égit, a földit és az alvilágit. Hekaté alakja nem merült feledésbe, ugyanis az újpogány vallásokban is megjelenik.

Az istennőt tehát gyakran fekete kutyák kíséretében ábrázolják, ezzel szimbolizálva a halál feletti uralmát. A kutyák emellett a védelem és a hűség jelképei is. Egyes történetek szerint Hekaté egyik hűséges kutyája Hekabé (vagy Hekuba). Elsőre lehet, hogy nem ismerős a neve, ám a görög mitológiában egészen jelentős alaknak tekinthető. Ő volt Priamosz király felesége, aki a trójai háború idején Trója királya volt. Hogy hogyan vált kutyává, arra több magyarázat is van. Az egyik szerint azért változtatták az istenek kutyává, hogy elszökhessen, miután Odüsszeusz rabszolgájává vált. Egy másik változat szerint gyászoló anyaként bosszút állt egyik fia gyilkosán, ami miatt a helyiek megkövezték. Viszont mielőtt még belehalt volna a sérüléseibe, az istenek fekete kutyává változtatták. Ugyanezen történet másik változata alapján Hekabé belehalt a sérüléseibe és fekete kutyaként született újra, aki hűséges követője Hekaténak. Ezek a történetek még nem feltétlenül adnak okot a mai sztereotípiák kialakulására, ám a java még csak most következik!

A Brit-szigetek fekete kutyái

Talán túlzás nélkül elmondható, hogy a Brit-szigetek gazdag mondavilágában található a legtöbb történet valamilyen fekete kutyáról. Az is tény, hogy ezek zömmel egy félelmetes természetfeletti lényről szólnak, aki az élet és a halál határvonalán mozog, és kapcsolatban van a halállal és a természetfelettivel, esetleg magával a pokollal. A leghíresebb fekete kutyák talán „Black Shuck” és „Barghest” (vagy „Barguest”).

Black Shuck neve az óangol „scucca” szóból ered, ami ördögöt vagy más források szerint démont jelent. Ez a fekete kutya elsősorban Anglia keleti részét tartotta rettegésben, a halál szimbólumának, rossz ómennek tartották. Úgy gondolták, hogy aki összetalálkozik egy black shuckkal, az az elkövetkezendő egy évben személyesen is találkozik a halállal – vagy ő maga hagyja el az élők világát, vagy a hozzá közel állók közül kell elengednie valakit. A leírások alapján nem egyértelmű, hogy a fekete kutyához hasonlító, szellemszerű lény okozza-e a halált, vagy csupán figyelmezteti annak közeledtére az embereket, ez attól is függ, hogy ki és hol meséli a történetet. Egy 1577-ben játszódó történet szerint például nemcsak figyelmeztet a halálra, el is hozza azt. Állítólag két község templomát is megtámadta egy hatalmas, fekete kutya Suffolk megyében, az elsőben három embert megölt, a második bejáratára pedig ráégett a karomnyoma. A Black Shuckról szóló legendák egy részében a fekete kutya feladata, hogy behajtsa azoknak a lelkét, akik alkut kötöttek egy démonnal – tehát egyfajta pokolkutyaként is tekinthetünk rá.

Barghest elsősorban Észak-Anglia folklórjának része, sok mindenben pedig megegyezik Black Shuckkal. Egy hatalmas, fekete kutyáról van szó, éles karmokkal és vörös szemekkel. Ám míg Black Shuck inkább a halál előfutára, addig a Barghestről szóló legendák alapján ezt a lényt maga a halál vonzza – gyakran hallható a vonyítása és az ugatása egy ember halálakor vagy temetésén. Ennek ellenére közel sem ártalmatlan, ugyanis, ha valaki összetalálkozik hatalmas mancsával, egy maradandó sebhellyel gazdagodik. Mellékesen hozzáfűznénk, hogy a Barghestről szóló történetek másik részében még kevesebb az eltérés közte és Black Shuck között, ugyanis mindkét fekete kutya a közelgő veszélyre figyelmezteti azt, aki meglátja őket.

Elszakadva Angliától

Még a Brit-szigetek ködös atmoszférájánál maradva érdemes lehet megemlíteni „Moddey Dhoo” alakját, a Man-szigeti Peel kastély (Peel Castle) rezidens fekete kutyáját (aki a leírások alapján egy masszív, csapzott, fekete angol cocker spániel). Először a 17. században számoltak be róla, amikor a Peel kastély katonákat szállásolt el. A katonák arra lettek figyelmesek, hogy minden éjszaka egy fekete kutya jelenik meg a sötét folyosón, majd csöndben lefekszik a kandalló mellé. Ott tölti az éjszakát, majd napfelkelte előtt visszavonul oda, ahonnan érkezett. Az éjjeli őrök először megijedtek tőle, ám békén hagyták az állatot – hiszen nem ártott senkinek, hely pedig volt bőven. Egyik éjszaka egy erősen ittas őr azzal hencegett, hogy ő bizony nem fél a fekete kutyától. Hogy ezt bizonyítsa, felszólította az állatot, hogy kövesse egy sötét szobába. A kutya nyugodt mozdulatokkal felállt, majd követte a férfit. Ezt követően néhány pillanatig síri csend uralkodott, amit a katona vérfagyasztó sikolya tört meg. Három nappal az incidens után meghalt az őr, a kutyát pedig nem látták többé.

Az európai kontinensen is akadnak fekete kutyákról szóló legendák, bár kevésbé szokták névvel illetni ezeket az állatokat. Egy német legendában például fekete uszkárok járják a temetőket és jelenlétükkel mutatják a papság azon tagjainak sírhelyét, akik nem tettek eleget egyházukért és vallásukért. Érdekes módon pedig hazánkban is fellelhetünk fekete kutyákhoz kapcsolódó legendákat. Bizonyos források szerint például a palócok néphiedelmében is szerepelnek. Úgy tartották, hogy a jó lélek nem vándorol, ám a rossz igen – szerintük pedig jellemzően két állatba vándorolhat: vagy egy macskába, vagy pedig egy fekete kutyába.

Nem minden fekete kutya rossz ómen

A legendákban tehát a fekete kutyák jellemzően negatív fényben vannak feltűntetve, ám ez alól vannak kivételek. Visszatértve a Brit-szigetekre, ilyen például a „Church Grim” alakja is. Eredetileg az északi mitológiában jelenik meg, főleg a svéd és a finn folklórban, ám a Brit-szigeteken is gyakori a legendája. Ez abból az elképzelésből nőtte ki magát, hogy minden templomnak van egy védelmezője, aki sok esetben egy fekete kutya alakját veszi fel. Ő volt a Church Grim, akinek a feladatkörébe tartozott a tolvajok, boszorkányok, varázslók és démonok elűzése, sőt, magát az ördögöt is ő tartotta távol a szent helytől. Ez a legendás lény pedig valószínűleg egy morbid szokás miatt kelt életre. Régebben volt, ahol úgy tartották, hogy az első személy, akit egy templom temetőjében helyeznek örök nyugalomra, egy nemes feladattal gazdagodik: ő védelmezi a templomot az ördögtől. Ám senki nem akarta magára vállalni ezt az örökké tartó szélmalomharcot, így jellemzően egy fekete kutyára hárították a felelősséget. Innen eredhet Church Grim alakja.

Végül, de nem utolsó sorban bemutatunk egy tengeren túli legendás ebet, egyenesen az amerikai Connecticut államból, a Hanging-hills-i fekete kutyát, aki se nem jó, se nem gonosz – minden attól függ, hogy hányszor találkozik vele az ember. Ez az eb nem félelmetes és nem hatalmas, egy kistestű, kedves kutyusnak tűnik. Az első találkozás boldogságot és szerencsét hoz. A második már figyelmeztetés, ám semmilyen következménye nincs. Ellenben, ha valaki harmadjára is találkozik a fantomszerű kutyával, akkor lassan a halállal is szembe kerül.

A fent említetteken kívül még számos fekete kutyáról szóló történettel találkozhatunk a különböző népek mondavilágában. Van, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ártó szellemként mutatják be őket, és van, hogy ezek a lények valamilyen úton-módon segítik az ember életét.

Hogy miért is keletkeztek ezek a történetek?

Azt teljes bizonyossággal nem lehet tudni. A fekete kutyák legendái talán az ismeretlentől való félelemről adnak tanúbizonyságot. A velük kapcsolatos babonák célja pedig lehet, hogy az elrettentés volt: így szólíthatták fel a közösségek tagjait arra, hogy ne kóboroljanak túl messze a biztonságtól – hiszen a félelemnél és a halál ígéreténél jobban talán semmi nem tántorítja el az embereket a szabályok megsértésétől.

Bárhogy is legyen, ma már világszerte elfogadott tény, hogy egy kutya bundájának színe csupán esztétikai értéket hordoz – semmi mást. Nem lesz tőle kevesebb, nem lesz tőle gonoszabb és semmiképpen nem válik a halál hírnökévé.

Megosztás: